Rutabaga, avagy az élet szép...

Bizony ám, már csak 1 egész nap meg egy reggeli és vége. Alig hitted, hogy egyszer ez is eljöhet még… Errefele már nagyon tábor végi hangulat van, már ürítik ki a konyhát és én még nem zsákoltam be müzlit az utazáshoz.  Összességében azért jó volt ez a nyár, még ha sok munkával is telt. A társaság is jobb volt, mint tavaly és végre kellően szabadok voltunk. Persze, mint ahogy az az előző 2 bejegyzésből kitűnt, voltak súrlódások, bár elsősorban nem magyarokkal, hanem a lengyelekkel. Mondhatnám, hogy ez adta az itteni élet savát-borsát, de ez így nem igaz. Leginkább egy teli pöcegödörhöz tudnám hasonlítani, amibe próbáltak belelökni. Ha hasznos volt, akkor azért, mert vélhetően sokat fejlődött az emberismeretem. Amennyi áskálódást, aljas húzást le kellett\kell nyelni attól bárki besokallna. És habár már nem tudom mi a jelentősége, de még most is megy a pletyka a szarkeverés a besározás a főnökök előtt. Ezen van, aki átlát és van, aki nem. És van, aki leszarja, mint most én. Mert a hátralévő két napban ennek már tényleg nincs jelentősége. De a jellemrajz így teljesedik ki.

A lengyelekkel való viszony egyébként rossznak, vagy inkább semmilyennek nem mondható. Persze együtt dolgozunk, de nem szólunk egymáshoz. És nekem ez így jó. Már enni sem eszünk együtt, Ők mindig bevonulnak a tévészobába enni, De ez legyen az ő dolguk, annyira azért nem hiányoznak. Egyébként mindezt vélhetően azért teszik, mert azt gondolják rólunk, hogy nálunk nagyobb szemeteket nem hordott még hátán a Föld. Ha én nem is gondolom ugyanezt, de annyit el kell ismerni, hogy amennyi pletykát ők elmondtak rólunk – csak a jó isten tudja kinek, mert csak a töredékét ismerem – az egy utcányi vénasszonynak is becsületére válna. A mód pedig, ahogy ezt véghez viszik, magyarán az áskálódáshoz képest a négyes metró fúrópajzsa is csak lapát egy kiscsoportos ovis kezében. Nagyon durva. Ezen felül a munkához való hozzáállásuk is egészen furcsa, pedig meg vannak arról győződve, hogy ők dolgoznak a legtöbbet és persze a legkeményebben. Na de mindegy, hagyjuk a veszedelmes viszonyokat. A tanulság annyi, hogy először nem minden kaki büdös. És hogy vannak olyan emberek, akik úgy jellemtelenek, hogy közben leginkább a szánalmas viselkedés jellemző rájuk.

Ezen kívül viszont azt hiszem, rosszat nem igazán tudok mondani. A napok gyorsan teltek, sokszor találkoztunk a csajokkal, a kocsinak köszönhetően nem volt probléma átmenni a másik táborba értük. Egyébként, ha már itt tartunk, a csajoknak is maxi respekt, nélkülük sokkal unalmasabb lett volna minden. És a bulikban is benne voltak. Nem vesztek össze egymással és nem fordultak magukba a sok munka miatt, ahogy tavaly megtörtént. Pedig azért a tábor elején erre adtam némi esélyt. Ami miatt egy kicsit neheztelek, hogy szerdánként, - amikor nekem day-offom volt, nekik pedig ebédre nem kellett bemenni – egy csomó helyet megnézhettünk volna a környéken, de ez nekik legtöbbször North Conway-t és a vásárlást jelentette, amivel én azért nem tudtam maradéktalanul azonosulni. Úgyhogy ha mentem, akkor leginkább egyedül mentem világot látni. Anélkül, hogy bármiféle sztereotípiában hinnék: Lányok. Vásárlás. És Amerika legolcsóbb boltjai. Ez van. Hogy én merre jártam szerdánként? Volt, hogy elmentem Augustába aztán Bar Harbourba, az óceánpartra és egy nap levezettem 400 mérföldet. Aztán volt, hogy 2 hétig a kocsival járkáltam a szerelőhöz vagy bankkártyát csináltattam magamnak. Vagy megnéztem North Woodstockban a Lost River and Boulder Caves ösvényt 15 dolcsiért. Vagy, hogy a kivétel erősitse a szabályt Fruzsival elmentünk napozni vagy fürödni a Lower Fallshoz, bár kétségtelen, hogy én voltam a gyávább, mert én nem mutattam be Jackass-trükköt a vízesésnél. Mármint, hogy nem csúsztam le rajta csak úgy. Na, azért az para volt. És végül volt, hogy én is vásároltam.

Na, még talán magáról a táborról írnék, aminek én csak töredékét láttam, vagyis leginkább az étkezéseket. Szóval már kezd lecsengeni minden, már vége a Color War-nak ahol eldől, hogy ebben az évben a piros vagy a barna csapat nyeri a csapat színére festett évtáblát. Komoly játék ez, bár én biztos nem tudnám komolyan csinálni. Nem szabad megszólalni evés közben libasorban kell vonulni és minden étkezésnél elő kell adni egy leginkább az artikulálatlan ordításhoz hasonlítható csapatindulót. Vagy épp hosszú percekig skandálni, hogy „mi vagyunk a pirosak, pirosak a legjobbak”. Leginkább az a része idegesített, hogy éppen interneteztem, vagy az otthoniakkal beszéltem volna napközben a szabadidőmben, akkor biztosra lehetett venni, hogy valamelyik csapatnak épp akkor kell skandálva átvonulni az ebédlőn. Az ebédlőn kívül meg nem volt wifi. Egyébként nem tudom, hogy de a táborozók körében népszerű lettem. Sokan tudják a nevemet, ami egy pincérnél nem lenne nagy szám, úgy viszont, hogy javarészt benn a konyhában dolgozom legalábbis érdekes. Azaz tudom, hogy lehet ez: még az előtáboros srácok, akik counselorok lettek - és valószínűleg azok között is elég nagy arcok voltak – tehetnek róla. Mindenesetre nincs ellenemre a dolog. Bár azért furcsa, amikor 150 gyerek skandálja, hogy Balázs, Balaázs… Ilyenkor egyébként feltartott kézzel mondanom kellene valami szellemeset vagy sablonként azt, hogy „we will, we will rock you” De minthogy salátabár pakolás közben éppen nem a kreatívabbik énem van előtérben, sablonszöveget meg nem akarok mondani, így inkább csendben maradtam, ha tetszett nekik, ha nem. Meg aztán a counselorok valamelyik vacsoránál előadtak egy dalt is, amiben minden counselort kicikiztek, a kitchen staffból egyedül én szerepeltem benne, valahogy így:

„Enjoy your dinner made by Balazsh

Do not like to wash his hands”

Még meg is sértődhettem volna, mert igenis sokszor mosok kezet, többször; mint eddig életemben akármikor, de mivel úgyis mindenkit cikiztek benne, így nekem se fáj. Meg jó, hogy szerepelek benne. Hát ha pénzügyileg nem is, de ezért megérte az előtábor. No ennyit a táborról.

Amiről írnék még az a legutolsó vasárnapi szabadnapunk. Ez nagyon jól sikerült. Ugyanis Betty meghívott a házukba bulizni szombat estére. És fergeteges buli volt. Az egész család, rokonok, szomszédok ott voltak és nagyon kedvesen fogadtak minket. Persze azért lehet, hogy ebben az alkohol is némileg közrejátszott, de szerintem a nélkül se lett volna komoly gond. Többek közt elfogyott az utolsó üveg magyar pálinka is, megint meglepődtek, hogy ez nem egyszerű pia. Ennél már csak akkor néztek nagyobbat, amikor megettük az aszalt gyümölcsöt az üveg aljáról. Szóval nagyon tetszett ez a parti, talán ki lehet jelenteni, hogy a legjobb volt a szombatiak közül. Én is fennmaradtam hajnali ötig, ami azért elég szokatlan tőlem. Reggel kilenckor úgy keltem fel, hogy nem voltam másnapos, pedig azért nem kevés OH gyök elfogyott. Csak fáradt voltam egy kicsit, dehát 4 óra alvás után ez talán nem olyan nagy csoda. Vasárnapra semmi komolyat nem terveztünk, csak átmentünk North Conwayba. Kipróbáltuk a Conway Scenic Railroad nevű látványvasutat, dehát nagy csalódás volt. Eredetileg innen indultak a személyvonatok Bostonba, csak aztán a hatvanas évek végén bezárták a vonalat 10 évvel később pedig megnyitották egy kis szakaszát, mint élményvasutat. Pedig nem különösebben nagy élmény végigmenni rajta. Körülbelül akkora, mint vonatozni Abony és Szolnok között. De láttunk bányát, North Conway általános iskoláját hátulról, és egy bányát, meg bozótot a sin mellett. És mindezt egy macialakú szőrmesapkába öltözött öreg néni kommentálta végig. A folyamatos duma is idegesítő volt. Ami jó volt benne, az ablak fele fordított fonott vesszőszékek (ilyen volt az első osztályon, ami 17 dollárba került) Meg a kocsi is szép volt belülről, de amúgy tényleg semmi. Ez legfeljebb egy-egy amcsinak izgi, akik úgyis mindenhova autóval járnak és a vonatot csak hírből ismerik. De nem annak, aki a Sopron – Szolnok távolságot lenyomja havonta kétszer. Mit szólnának ezek mondjuk a pálházi kisvasúthoz? Na, az az igazi látvány- meg élményvasút…

Na, mindegy, most befejezem. Már csak a vacsora van hátra, meg a holnapi nap végig. Amit legjobban várunk, az a parti vacsora után. Ilyenkor a magunk módján elbúcsúzunk a tábortól mi is, meg méltón lezárjuk a munkát. Aztán csütörtök reggel fél négyes kelés (vagy inkább le sem fekvés, mert parti van), majd alapos takarítás és tényleg vége. Juhhé.

Lófaszt. Sehol se vagyok én nagy. Se a legjobb. Ja, hogy nem irtam már régóta? Hát igen, mert semmi változás nincs, igy nincs miről irni. Illetve mindig elhatározom, hogy például a szabadnapokról irok, de aztán valahogy mindig elmarad. Aztán minél tovább halasztom, annál kevésbé aktuális. Na de majd egyszer. Amiért most mégis eszembe jutott a blog, mert most került szóba, ugyanis immár nemzetközivé lett, bár ennek azért nem örülök annyira. Már nem csak magyarok olvassák. Ezek az internet csodái, meg a google translate. Merthogy az előző bejegyzésben irtam a lengyelekről, meg a velük való viszonyról. És elolvasták. És nem tetszett nekik. Hogy hogyan találták meg? Ez egy nagyon jó kérdés. Persze az interneten van, meg google a barátod, de mindettől függetlenül eddig én még nem nagyon olvastam lengyel nyelvű blogot. Persze elméletben lehetséges, hogy valakit pont ez a gyenge kis irományt érdekeljen, gyakorlatban meg a hatos lottó esélyesebb. Szóval valahonnan fülest kaptak. Na most légy okos, Sherlock, vajon kitől? Valószinűleg ugyanattól, akiről részben már az előző posztban is irtam, ha akkor nem emlitettem név szerint, akkor inkább most se, úgyis akinek egyáltalán mond valamit ez a bejegyzés, az tudja kiről van szó. Ms. Tégla. Már épp azon gondolkoztam, hogy esetleg elhamarkodottan és negativan vélekedtem az előzőekben, de ma derült csak ki, hogy annyira mégse. Bájmosoly, megjátszott naivitás. És közben a számitó természet. Szerintem az az egyetlen szerencséje, hogy a lengyelek nem látnak át rajta, úgy mint mások. Hogy az árulkodásban mi haszna volt? Ezt már én se tudom, de nem is érdekel. Vagy inkább csak nem tetszett neki se az előző bejegyzés. Bizony, igy tükörbe nézni néha nekem is rohadtul fájna...  Most mondhatnám azt, mint nekem a lengyelek, hogy még bosszút állok, de úgyse teszem meg. Leginkább azért nem, mert ez az egész szánalom a négyzeten. Már óvodában se tetszett az árulkodósdi. Inkább nem is irok a tábornak erről a részéről többet.

Szóval zokon vették. És azt mondják, ezért még megfizetek. Ezt eddig is mondták, csak legfeljebb nem emiatt, úgyhogy nincs ebben semmi új. Hát, majd meglátjuk. Amit a legjobban emlegettek az egyébként nem több, mint tiszta stilisztika. Azt, hogy azt mondtam a kurva annyát. És, hogy szidtam a családját. Meg az egész nemzetét. Az utóbbi egyáltalán nem igaz, mert azért még valahol hiszek a lengyel-magyar barátságban csak ez itt és most nem jött össze. Az előbbi meg hát, tényleg benne volt az előző posztban. Ami, mint utólag megnéztem egy 4 A4-oldalnyi szöveg, szóval rohadt hosszú. Ebből kiragadni két szót, hát nem tudom… De biztosan irásakor az volt a legfőbb szándékom, hogy a felmenőit szidjam. Elég nekem Ő is. Ezért mondtam, hogy az egész csak fogalmazás kérdése. Ha nagyon a szavakon lovagolunk, akkor helyette azt is irhattam volna, hogy a kurva szádat. Vagy még kb. 10 féle kifejezést. Hiába a magyar nyelv nem fukarkodik káromkodásokban. Hogy ez előny vagy hátrány? Hát mikor hogy.

Ami viszont a Lila Akác Köz tartalmát illeti (és nem egy-egy szót) teljesen tiszta a lelkiismeretem, sajnos semmi olyat nem irtam, ami ne lenne igaz. És mint ahogy az kiderült, még csak nem is túloztam. Sajnos. Bárcsak ne volna igaz ez az egész.

Na de mindegy, most csak ennyit akartam. Ami ezt a bejegyzést illeti inkább csak lábjegyzet az előzőhöz. (nem mintha az nem lenne már igy is elég hosszú) Talán nincs is sok értelme. Arról, hogy mi történik errefelé majd egy kicsit később. Hiszen You’re big guy on the internet…

Here we go, ahogy szoktam mondani, amikor visszatolom a salátabáros kocsit a konyhába. Hát megint itt vagyok. Múlt vasárnap óta annyi minden történt, hogy még elmesélni is sok volna. Azért mégis megpróbálom. Van itt jó is rossz is. Mondjuk az kifejezetten rossz, hogy nincs időm még emailt irni sem, nemhogy blogot. Persze biztosan más lenne, ha az esték nagy része itthon punnyadós volna, de nem az. Akkor meg talán nem volna miről irni.

Hogy mi van a konyhán? Hát semmi, azaz még mindig meló. Ma elvileg nem kellett ebédet késziteni, mert a gyerekek kirándultak, mint minden kedden. A többieknek ezért lunch-off volt csak nekem nem. Én a reggel félhetes kezdés után először háromnegyed kettőkor jöhettem el. És mindezt fejfájosan végigcsinálni, hát nem volt leányálom. Lehet, hogy a tegnapi négy sör miatt fájt? ÁÁ, ezt én sem hiszem el. Azért maradt mára egy kis sikerélmény is: ha csak egy kis időre is, de séfnek érezhettem magam. Történt ugyanis, hogy ma vacsorára teriyaki csirkét készitettünk. Azaz nem, mert azt régebben készitettünk. Nem nagy kunszt az egész: megérkezik a csirkemellfilé már darabolva és pálcákra feltűzve, nekünk ezt kell belemártogatni a teriyaki szószba, aztán meg kisütni. Ezt csináltuk múltkor. Hát igazából nem valami jó izű a cucc, de azért ehető. De Don ma azt mondta, hogy úgysem nagyon szerették ezt a múltkor a népek (nekem ez nem tünt fel annyira), úgyhogy egy kis brainstroming és elő az amerikai Joly Jokerrel, a barbecue szósszal. Nesze neked teriyaki-s csirke. A pletykák szerint ezt a barbecue szószt a Sysco azért nyomja ennyire, mert igy tudják eladni drágán a fáradt olajat (szerintem inkább gázolajat) lényeg, hogy iszonyat durva cucc és nagyon szar izű. De csak nekünk, az amerikaiak úgy eszik mintha manna lenne. Mindenhez és mindennel. Én nem akartam ma kreativ lenni, mert mint ahogy mondtam fájt a fejem, na de azért abba mégsem nyugodhatok bele, hogy vacsorára gázolajjal átitatott csirkét egyek. Úgyhogy gyors interjű a srácokkal, hogy ők is kérnek-e mézes mustáros csirkét. A válasz egyértelműen pozitiv volt, amúgy is tudtam hogy nincsenek annyira oda a barbecue-ért. Szerencsére Donék is hagytak alkotni. Úgyhogy amikor végeztünk a barbecue-s mártogatással (Itt jegyzen meg, hogy kesztyű nélkül kezdtem mártogatni, de a szósz elkezdte marni a kezem. Lehet, hogy tényleg gázolaj?) Az utolsó harminc darab húshoz elkészitettem a saját mézes mustáros mártást, persze alapanyagok tekintetében kreativnak kell lenni, mert semmi sem olyan, mint otthon. Már múltkor észrevettem, hogy a salátabárban az egyik dressing az mindig mézes mustáros szósz, persze hát ez magában édes mint a bűn, ezen felül inkább jellegtelen izű, dehát talán ez itt nem meglepő. Úgyhogy következett a feljavitás: páchoz illően egy kis olaj (persze zöldségolaj, mert itt nincs napraforgóolaj) Don csak nézett, hogy úristen, olaj? (Pedig valószinűleg kevesebbet használtam hozzá, mint amennyi a barbecue-ban van.) Aztán a már emlitett dressing, majd sok bors és fokhagyma hiján fokhagymapor. Azt hiszem az arányokat sikerült eltalálni. A szószt megkóstoltattam Donnal is, erre azt kérdezte, hogy meg akarom-e ölni, merthát olyan erős. De azért mondta, hogy finom. Meg mondtam, hogy bizzon bennem. Eztán szépen kenegettem a csirkepálcikákat, közben megjelent a tábori nővérke. Vagy inkább nem becézem, mert se nem kicsi, se nem csinos. Asszongya, hogy hú ez, ez nagyon jól néz ki...csak akkor fagyott le arcáról a mosoly, amikor Don elmondta neki, hogy ez csak a kitchen staff részére készül. Hát ez van. Kérdeztem Dont, hogy mennyi idejig kell sütni, azt hittem, hogy legalább 20-30 perc, de csak 11 perc ötszáz fokon. Hiába itt nem szarakodnak. Eredetileg úgy akartam, hogy a fele időt alufóliával lezárt tepsiben, a felét meg anélkül, de szerintem ezt Don nem tartotta be, amúgy is mondta, hogy tegyük ki tálcára, mint az összes többi barbecue-s szart. Szóval nem tudom a sütés menetét, mert akkor aludtam a kastélyban, de lényeg az, hogy a végeredmény egész jó lett. Azt hiszem mindenkinek izlett. Don is mondta külön, hogy nagyon jó lett, úgyhogy gratulál. És nekünk volt a legjobb kajánk a táborban. Remélem majd máskor is alkothatok, akkor esetleg már egy kicsit többet.

Ezen kivül a konyháról nem sok jót mondhatok. Bár a főnököket szeretem és minden rendben velük, szeretek Bettinek is segiteni. Viszont a lengyelekkel nem nagyon jövök, illetve jövünk ki jól. Pontosabban ami engem érint, az konkrétan az egyikük, Adam. Ő köztük kvázi a főnök, ő intézte el, hogy mind a hárman ebbe a táborba kerüljenek, és nem utolsó sorban ő tud angolul közöttük. De ezen felül egy seggfej. Főleg velem. Bár most nem szólunk egymáshoz, mert haragszom rád van, meg gondolom épp bosszút forral. Nagyon egy furcsa ember és egyre jobban megértem a  természetét. Legutóbb szombaton vesztünk össze, egy hatalmas problémán. Reggeli előtt 10 perccel rengeteg dolgom van még vissza, tejeket kirakni a müzlihez, elkésziteni azt a kurva lekváros naprafogrókrém pultot, amit a gyerekek állandóan tömnek magukba. Mert ugye itt nem lehet mogyoróvajat enni, mert sok gyerek allergiás rá. Na tehát rohangálás, ezért megkérem az egyik lengyelt, Kamilt, hogy legyen szives a 21 darab toastos kosárkába belerakni a szalvétát (ez hihetetlenül bonyolult feladat) Meg amúgy is csak a pultot támasztotta és Adammal beszélgetett, aki egész reggel a toastokat sütögette. De nem lehet. Mert Adam belepofázik, hogy akkor mi a te dolgod? Ezt nem neki kell csinálni. Lusta vagy. Hát a kurva anyádat. Eléggé ideges lettem, főleg azért mert egész reggel csak rohangáltam. Korábban kezdem a melót és később fejezem be, de azért én vagyok a lusta. Azt mondja kérdezzek meg akárkit, hogy keményebben dolgozik, mint én. Hát leszarom. Egyébként utólag kezd összeállni a kép, hogy nem volt ez annyira spontán veszekedés. Szombaton ugyanis Donnak szabadnapja van, igy Dave a főnök, meg Betti sincs ott. Senki olyan aki leállitaná, ha elkanászodik. Dave nagyon jó ember, csak nem akarja felvállalni a konfliktust Adammal. Ami az ő szempontjából végülis érthető. Szóval Adam pontosan tudja mikor kell basztatni az embert. Meg aztán történt más dolog is: ezelőtt vagy 2 nappal mézes mázosan megkért engem, hogy cseréljem el a következő vasárnapi szabadnapomat vele, mert szeretnének elmenni a Niagarához. És Adam-on kivül mindenkinek vasárnap van szabadnapja. Én erre azt mondtam neki, hogy még megbeszélem a srácokkal, hogy akarnak-e valami nagyobb kirándulást tenni és hétfőig eldöntjük. Itt megjegyezném, hogy egyébként sem akartam nagyon kötélnek állni, hiszen Adamnak már ezelőtt is volt legalább 2-3 tisztességtelen húzása velem szemben. Hogy mást ne emlitsek, mondjuk kölcsönkért 150 dolcsit tőlem, hogy megvehesse a kocsiját, aztán másnap már nekem akart esni valami csekélység miatt. Alig tudtam leállitani.De úgy voltam vele, hogyha szabadnapon a többiek megint csak a Wal-Mart-ig jutnak el, akkor miért ne. De aztán közbejött ez a szombat reggel. Persze tudom, tudom: megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel. Na de azért mégis csak a kurva annyát annak, aki megdobott. Úgyhogy még aznap délben mondtam is neki, hogy sajnos csere lefújva, mert megyünk Portlandbe. Hát erre csak nagyképűen közölte, hogy már megbeszélte Donnal és Davvel is ezt a cserét, úgyhogy ez az én problémám. A kurva szádat. Kár, hogy én még nem mondtam igent rá, hiába akarta igy érteni. Hát majd meglátjuk kinek a problémája. Először lehet, hogy az enyém, aztán megint a tied lesz. Minthogy szombaton nincs ott Don, igy vasárnap reggel beszéltem vele, persze nem fejtettem ki a dolgokat részletesen neki, ha érdekli majd úgyis megkérdezi. De a lényeg az, hogy megmondtam, hogy nincs csere. Adam egyből jött utánam, hogy mit beszéltem Donnal, hát mondom a szabadnapomról. Hát nem volt őszinte a mosolya. De mondtam neki, hogy te kezdted... Miért várja el valaki tőlem, hogyha velem patkányként viselkedik, utána majd én még szivességet teszek neki? Bocs, de ez nem tündérmese. Azaz, hogy mégis, mert jó tett helyébe jót várj. Hát a szombat reggeli egészpályás letámadás legalábbis nehezen értelmezhető igy. Még reggel mikor találkoztam a barátnőjével, neki is elmondtam, hogy semmi problémám vele, meg hogy rendes lány, de a barátja az enyhén szólva furcsa arc. És hogy meg kell értenie az én szempontjaimat is. Hát szerintem nem értett meg rendesen, na de mindegy. Legalábbis nem Adam verzióját hallotta először. Persze ez az egész jobb, mint egy istenverte szappanopera. Mert itt, hiába én állok nyerésre, nincs vége. Pletykákat hallottam, hogy bosszút fog állni. Igaziból én nem félek tőle. De azért valami elkezdődött legalábbis úgy néz ki: patkány üzemmódból átváltott vakondba. Ma kaptam egy telefont a konyhán. Pont amikor este a salátabárt pakoltam. Allen volt az, a Forest Acres konyhafőnöke. És mint ma megtudtam Donnak a főnöke is. Erről a szabadnapcseréről akart velem beszélni. Hát nem kalkulálta bele a történetbe, hogy én nem tudok jól angulul pláne nem telefonon keresztül. És pláne nem úgy hoyg körülöttem az asztalokat pakolják (mert ma este dizsi volt), hangzavarban. Úgyhogy nem sikerült velem beszélni, helyette Donnak mondta mi van. Mint utólag kiderült nem önszántából hivott fel, hanem bizony Adam átment hozzá (ma szabadnapja volt úgyhogy ráért). Na de sebaj. Talán nem hiszi el, de igazából én nem ijedek meg attól, hogy ilyen vagy olyan főnökkel kell beszélnem. Ha valakit érdekel én szivesen elmondom neki a saját véleményem, ahogy itt leirtam. Azért annyit be kell ismernem, első próbálkozásnak nem rossz. Csak ennél egy kicsit jobban kell tudni ásnod.

Most mesélhetnék ezt vagy azt még a lengyelekről, de felesleges. Annál is inkább mert lehet, hogy valaki ezt leforditja nekik. Ugyanis van a lányok között valaki, aki nagyon jóban van velük. Mert neki megéri. De a nevét akkor se fogom elárulni. Annál is inkább mert biztosan olyan is olvassa a blogot aki teljesen máshogy ismeri őt. Na de most arról szól, hogy én, hogy gondolom. Hát bizony én is tanultam valamikor vállalkozás-elméletet és hallottam a SWOT elemzésről. Még ha az egész baromság is volt. Na szóval az illető valószinűleg  valami hasonlót csinált két potenciális társaságra, akiknek van autója. A lengyelekre és ránk. Vagyis  költség-haszon elemzést. És a mérleg a lengyelek javára dőlt el, igy velük barátkozik. Mert ők biztosan el tudják vinni valahová, mert 7 személyes az autójuk (egy Dodge Caravan, szombaton vezettem és olyan lomha mint egy busz) Már a kezdetek kezdetén furcsálltuk, hogy azt mondta, ha van hely az autóban akkor a lányok közül mindenképp őt vigyük. Erre azt válaszoltuk, hogy nem akarunk emiatt elenségeskedést a lányok között, de azt mondta, hogy ez nem probléma. Aztán látta, hogy annyira nem vagyunk hajlandóak kivételezni vele. Igyhát nem velünk barátkozik. Mára annyira elfajult a helyzet, hogy nem is szól hozzánk. Azért furcsa, hogy együtt vagyunk egy buliban valakivel, aki ugyanúgy magyar és mégcsak nem is szól hozzánk. De hiába az identitástudat fontos dolog. De nézzük a jó oldalát: legalább nem játszik két oldalra. Ő döntött. Csak furcsa, de ennyi az egész

Azt hiszem kezd terebélyesedni a bejegyzés de most nem érdekel. Holnap szabadnapom van, úgyhogy nincs hatharminckor ébresztő. De most inkább az előző, vasárnapi szabadnapról beszélek. Ja de még előtte, szombaton megint buli a kastélyban, megint jól sikerült. Mármint részemről nem annyira. Persze semmi rossz nem történt, csak annyi, hogy nem ihattam. Mert előtte Petivel és Pistivel kö-papir-ollót játszottunk és ezzel eldöntöttük, hogy ki vezet. Elvileg én nyertem, de aztán kiderült, hogy a szabály az, hogy aki nyer az veszit, és igy vezet. Hát mindegy én ezt nem értem. Na de jó lesz nekem a kóla és a narancslé is aznap este. Aztán este, ahogy már azt irtam a lengyelek autójában vittem haza a lányokat, mert ebben mindenki elfért. Először egy kicsit féltem tőle, mert ez kormányváltós autó (mármint a váltó az automata, de akkor is a kormányoszlopon van) és hogy nem tudom kezelni, de minthogy kiirja a műszerfalon, hogy milyen állásban van, igy nem vészes. Csak tényleg lomha egy dög. Nem úgy mint a mi jó öreg Chevrolet Monte Carlo SS-ünk, amit tényleg imádok vezetni. Eddig a legtöbb amit beleraktam az egy nap alatt több mint 400 mérföld volt, mert elmentem Augustáig, Maine állam fővárosába, onnan meg Bar Harborba le az óceánpartra.  Ez valahogy kimaradt a bejegyzések közül de sebaj majd utólag pótolom egy szép képes összeállitással. Szóval, hogy témánál maradjak a vasárnap megint túl hamar eltelt, de azért jó volt. reggel megint a bolhapiacon inditottunk. Úristen ezt múlt hét óta még át se rendezték, majdnem minden ugyan az. Hát lehet, hogy nem éri meg többször elmenni. Aztán meg megint a lányokat áthoztuk ide, ebédeltünk, megint steaket, aztán eldöntöttük mit csináljuk délután. Hát ne már shopping megint az nem volna jó. Na de maradtunk North Conwaynál és elmentünk moziba. Megnéztük a Predátort. Hűha. Hát már csak azért is megéri megnézni, mert Nimród Antal rendezte. Nem, nem irom le magyarul a nevét, mert egy ilyen film a Kontroll rendezőjétől szégyen. Egy fos. Látványra talán annyira nem volt rossz, bár volt néhány effekt ami annyira bénán sikerült, hogy egy 10 éves B-moziba is ciki lenne berakni. Meg unalmas. És egyáltalán. Valahogy nem hat meg, hogy rasztafejű medvedisznóember harcol a főhössel. Aki dzsungelben kalandozik. Hát minek ment oda. Úgy kellett neki, mert ott volt a csúnyagonosz predátor is.

Eztán a lányokat hazafuvarozták én ott maradtam North Conwayban várva a második körre, Zolival. Elmentünk megnézni a Conway Scenic Railroad állomását, ahonnan régen Bostonba indultak a vonatok, de a hatvanas évek elején bezárták (ekkor már itt tetőzőtt a motorizáció, úgyhogy el is hiszem, hogy nem volt gazdaságos) Hiába itt olcsó a benzin és sok az autó. De a hetvenes években megint megnyitották, mint amolyan múzeumvasútat. Mert túl szép arrafele a kilátás. Eztán a benzinkúton vettem egy pakk Rolling Rock (sört) ami talán nem is volna emlitésre méltó, csak azért mondom, mert a hűtőajtón láttam egy kiirást ami megtetszett: "Nem vagy még 21? Nem vehetsz sört. Olyannak veszed, aki még nincs 21? Az többe fog kerülni, mint egy 12-es pack..." Ajaj. Szerencsére már elfogyott és nem került többe. Aztán a nap utolsó élménye, egy újabb amerikai filing amit ki kellett próbálni, az pedig a Pizza Hut. Beültünk igy öten, merthát lakjunk jól. 14 a medium size pizza és 16 a large. Ne viccelj két dollár a különbség? Hát persze, hogy a nagyot vesszük. Aztán kezdünk aggódni, mert másik asztaloknál egy család rendelt magának egy Large pizzát, mi meg fejenként egyet. Aztán amikor megkaptuk, hát mondom elbánok én ezzel hát nem is olyan nagy (csak akkora mint nálunk egy normál méretű pizza) én otthon egyedül megeszek egy 50 centiset. Igen ám. De ez vastag tésztás és nagyon durván zsiros. Szóval a felénél tovább én sem birtam. A többit hazavittük. ez az egész 20 dollárba fájt, életem legdrágább pizzája. Na de ezt is kipróbáltuk. A pincérnő egyébként egy orosz csaj volt.

Na jólvan már csak keveset irok, már nagyon elég. Múlt hét szerdán szabadnapomon nyitottam itt bankszámlát. Nem is akkora nehézség megcsinálni, és ingyenes is. Erre olcsón rárakhatom a fizetésem. Igaz, hogy el kellett menni érte North Conwayba a Citizen Bankhoz, meg kellett hozzá a tartózkodási engedélyem, és a tábornak külön is igazolni kellett, hogy itt dolgozom, de ezzel együtt se volt nehéz. Ráadásul a bankosnéni is kedves volt. Persze, ez a dolga. Azt mondták, hogy 7-10 munkanap mire a kártyám megérkezik, de már hétfőn itt volt. Uccu neki aktiváltam telefonon, pedig a telefonos angolban nem vagyok jó, de azért csak sikerült lebeszélnem az ügyintézővel. Gondolom a végén már csak azárt is aktiválta mert tudta, hogy nincs még egy hülye aki ennyit szenvedne az aktiválásért, úgy hogy nem beszél angolul. Meg nem érti rendesen a kérdéseket és csalni akarna a kártyával. Na de hogy ezen is túl vagyok, végre megvettem a netbookot a Wal-Mart internetes oldalán. Nekem pont ilyen gép kell: kicsi könnyű és hordozható. És 9,5 órát bir az akksija. Egyébként Dell 1012 Obsidian Black, 10,1 colos monitorral. Egy napos szállitással rendeltem, ezért elvileg már holnapra itt van. Meg jön hozzá táska, vezetéknélküli egér és fülhallgató, meg USB hub is. És mindez kevesebb, mint 300 dollárért.

Na tök jó, azt hiszem, mindent leirtam amit akartam. Ugye milyen sokminden történik errefele?

Hát azt hiszem már régen nem jelentkeztem. Hiába, nem volt miről irni eddig. Azaz engem nem kell félteni, mindig mindenről tudok irni. Csak eddig leginkább panaszkodtam volna, van is ilyen vázlat itt a posztok között. De lehet, hogy az már vázlat is marad.

Most viszont regélek egy kicsit a tegnapi napról. Ez volt Július negyedike. Ez csak egy átlagos vasárnap lett volna, ha épp otthon vagyok, nagy ebéddel és sok-sok punnyadással, amibe belevegyülhet némi kutyasétáltatás is. De itt minden más. Hiszen itt azt mondják, hogy 234 éve irták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot. Hát srácok, maxi respect. Emlékszem középsuliban a törikönyvben volt 3 oldal, ami már akkor se érdekelt. Itt az iskolában meg csak ezt tanitják. Ja, bocs még a polgárháborút is. Lehet, hogy elsirnák magukat, ha tudnák, hogy nálunk pedig éppen augusztus 20-án lesz 926 éve, hogy Istvánt szentté avatták. Na de mindegy, ők ennek is örülnek.

Szóval Függetlenség Napja. Igen, az volt, nekünk is. Főleg azért, mert day-off volt, igy egész nap csak hesszeltünk. Az egész úgy kezdődött, hogy nem is Július 4-én kezdődött, hanem még szombat este. Hagyományokhoz hiven parti a kastélyban. És a hagyományokhoz hiven megint lebuktunk, de semmi gáz. Van aki erről az estéről azt irta a blogjában, hogy "tequilázgattunk" hát szerintem 2 liter tequila, ugyanennyi vodka és 30 sör azért egy kicsit több ennél. Na de mindegy, azt est különlegessége a Jelly Shot volt ami itt biztosan népszerű errefele, de azért nem akkora szám. Voltaképp gyümölcszselé csak viz helyett valamilyen tömény van benne. Nálunk ez tequila és vodka volt. Mindenféle szinben pompázott. Én csak 2-őt próbáltam ki belőle, azért felejthető, de mindenképp különleges. Főleg, hogy nem érzed az izét, csak azt, hogy már a gyomrodban van..

Szóval jó este volt, de fél egykor megjelent a triumvirátus plusz egy fegyverhordozó. Név szerint Jeremy, Bob az éjjeliőr, egy másik arc, aki névtelenségbe burkolózott. Meg ugye ki ne hagyjuk Jeremy hűséges követőjét, Huntert. Hát a látvány biztosan nem esett nekik jól, amennyi piát csak igy kapásból láttak. De érdekes mód nem szóltak semmit, csakhogy a lányoknak haza kéne menni. Buli vége, depibe fordult. De ne szomorkodj, hiszen következő nap egy nemzet ünnepel....hurrá...

Reggel ahogy felkeltem érdekes volt. Egyáltalán nem voltam másnapos, pedig a tequila az azért nem alkoholmentes sör. Úgyhogy nem tudom mi van, csillagkapu. A B-verzió szerint Miracle. Délelőtt elmentünk Pistivel a Flea Marketre, csak hogy kicsit beleolvadjunk a helyi közösségbe. Használtpiac, de még ennyi kacatot... De azért lehet találni jó cuccokat is. Minthogy a zsebemben apróval együtt kb 4 dollár lapult, igy nagy vásárlást nem tervezhettem, de azért beszereztem egy felespoharat 50 centért, amin egy fecske van és ráirva az, hogy  "Just a swallow" Aki érti érti, aki nem az nem. De szerintem tök jó. Ezenkivül tényleg sok bóvli. Pisti mondta is, hogy 3 szódásszifonnal itt mi lennénk a császárok. Néhány helyen könyvek is voltak, meg kellett állapitanunk, hogy itt az olvasási szokások - ennél fogva a használt könyvek is - kicsit mások mint azt otthon megszokhattuk. Ugyanis a 95% gagyi ponyva, amik valamikor mind bestsellerek voltak. Mondjuk Ős Davinci-kódok. De múlt héten, hogy voltunk North Conwayban egy könyvesboltban ott is hasonló a helyzet: utikönyvek 2 szekrény, kajáról szóló könyvek 2 szekrény, bestsellerek 3 szekrény, litriture (szépirodalom) fél polc.

Minthogy a használtpiacból is elég egyszer, eztán irány a csajok tábora. Akikkel találkoztunk azok másnaposok voltak. Egyébként a lánytáborba elvileg tilos bemennie fiúknak. Szólni kell a főnökségnek, hogy itt vagyunk és akkor kihivják azt akivel beszélni szeretnénk. Napersze. Van aki ettől parázik, de nálam a taktika az, hogy pofátlanul kell csinálni: bemész mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. És lehet, hogy az, mert eddig nem szóltak. Ezután lányok egy része át a fiútáborba, és ebéd, mert azért a steak-et mégse hagyjuk ki, hiszen ez a függetlenség napja... Aztán délután strand. A Saco strandja, kicist nehezebb volt megtalálni, mint gondoltam, de azért csak meglett a homokos park. Egyedül én mentem be a vizbe úgy, hogy teljesen, de jó volt. A többiek csak ilyen boka meg térdáztatás. Na jólvan.

Minthogy strandolásból is elég egyszer még egy jelentős esemény van hátra. Ez pedig a tűzijáték. Ez pedig nem Fryeburg nevű világvégi hely lenne, ha rendeznének itt tüzijátékot. Úgyhogy megint irány North Conway, csak ezúttal nem a Wal-Mart. Hanem valami park. Kétszer kellett fordulni, mert a csajok is jöttek. Mind a két fordulóban oda-vissza én vezettem. Először mikor odamentünk, hatalmas dugó volt, úgyhogy mielőtt a parkhoz érkeztünk volna, a többiek kiszálltak, én meg visszafordultam a csajokért. Hiába itt aztán tényleg mindenki kocsival jár. Durvább a helyzet mint Pesten. Pedig ez csak egy 3000 fős kisváros. Amikor másodjára is visszaértrem parkolóhelyet is csak ungarische vircsafttal sikerült találni, magyarul szabálytalanul, egy motel előtt, ami a többi amcsinak nem jutott eszébe.

A tüzijáték egyébként tetszett. Ha be kell sorolni, akkor valahol a szolnoki augusztus 20-ai és a pesti tüzijáték között van. Persze sokkal közelebb a pestihez. Szolnokon az már királyság ha  a 20 emeletes főlé sikerül lőni a rakétákat. Pedig a vizek fővárosa és 70000 ember lakóhelye, na de mindegy. Amiért érdekes volt ez a tüzijáték az az, hogy volt néhány új elem amit Magyarországon nem látni. Vagy legalábbis én nem láttam. Na majd később rakok fel képeket, de először el kell csórnom Zoliéktól. Nekem valahogy nem jutott eszembe gépet vinni...

Na aztán hazafele út, először csajokkal, semmi gáz. Aztán visszamentem a fiúkért. Hát hazafele félúton, egyszer csak kék villogást látok a visszapillantó tükörben. Ajjaj ez a rendőrség és lemeszel. A szemetek bemértek. a 40 mph-s táblánál 60-nal mentem. Upsz. Hát ez adrenalinbombának sem utolsó. Még otthon se sima közúti ellenőrzésen kivül soha nem állitott meg rendőr, pláne nem büntetett. Arrébb megyek hatezer kilométert és nesze. Amerikában gyorshajtok. Azért elég para volt a rendőrrel beszélni, minthogy nem is értettem mindig, hogy mit kérdez. De minthogy látta, hogy nem vagyok amcsi, annyira nem ütközött meg ezen. Okés elvitte az útlevelemet meg a nemzetközi jogsimat és a kocsi biztositási papirját vissza a rendőrautóhoz. Aztán megint jön. asszongya szálljak ki. Na mondom vége itt vége a dalnak. Most akkor megyünk a fogdába...Elvégre Amerikát minden oldalról meg kell ismerni. Aztán meg arra gondoltam, hoyg részegségteszt, mint a filmekben, ilyen vonalonsétálós meg mittudomén. De semmi ilyesmi. Azért szállitott ki, hogy megirja a bünticsekket. Még testsúlyt és a magasságot is felirta. (Mondtam neki, hogy nem tudom mennyi poundban a testsúlyom, ő meg nem tudta átváltani kg-ről. Hát a magasság az még jobb: honnan tudjam hány láb hány inch vagyok??? Mondtam azt is a rendőrnek, hogy sajnálom erre annyi volt a válasz ne sajnáld, te pénzed...hát ez igen. Neal pénzével szivesebben fizettem volna... Egy szó mint száz a birság 103 dollár 25 cent. Hét ez nem hiányzott, mondjuk élménynek nem volt annyira rossz, csak kicsit drága. Az adrenalint meg kell fizetni. Még egy aspektusa van a dolognak: azt mondják benne leszek a helyi újságban, a Conway Daily Sun-ban. És teljes névvel. Nesze neked személyiségi jogok. Itt nincs ilyen. És tényleg, emlékszem a múltkor megtaláltam a neten, hogy ki követett el a környéken nemi erőszakot, név, fénykép, telefonszám, munkahely, cim, minden. Úgyhogy simán elképzelhető.

Minthogy kapcsolódik valamennyire az előzőekhez, irok máról is. Na nem a munkáról, teljesen átlagos nap volt. Hacsak annyiban nem, hogy ment a feszülés a lengyelek és köztünk. A lengyel-magyar barátság kezd új dimenziókat kapni. De erről majd egy másik posztban. Ma este is átjöttek a lányok, biciklivel, na nem mindenki, csak hárman. Na de, hogy ne mindig csak azt irjam, hogy lányok vagy csajok, név szerint Bea, Móni, Nóri. (Valójában arra feszitek, hogy már megtanultam a nevüket) Minthogy fél óra után megunták az itteni létet, mert csak punnyadtunk a counselor roomban haza akartak menni biciklivel szintén, de már sötét volt. Nem baj akkor is. Lámpa nélkül. Nagy nehezen sikerült meggyőzni őket, hogy ez nem jó buli olyan helyen ahol a kocsmába is mindenki kocsival megy. Szóval végülis elvittem őket. Hirtelen ötlettől vezérelve, amikor visszaértem elhitettem a többiekkel, hogy a rohadt rendőrök megint elkaptak. És most 193 dollár. A reakcióra viszont én se számitottam. Tényleg elhitték. Mert el akarták hinni. Mondjuk nem volt nehéz kitalálni egy ilyen sztorit, azután, hogy tegnap átéltem. De ők azt mondják, hogy ennyire úgy sem tudtam volna megjátszani, és ha mégis akkor enyém az oscar. Mert állitólag majdnem elsirtam magam. Szerintem annyira egyébként nem volt profi alakitás többször én is elnevettem magam, de ők nagyon hinni akarnak. Vagy csak nagyon hülyének néznek. Mondtam nekik, hogy a bünticsekket kinnhagytam a kocsiban, Peti és Zoli el is mentek megnézni a kocsit. Nem találták, másodjára is elmentek, hogy megnézik a csomagtartót is, hátha ilyen ravasz vagyok. Mondtam nekik, hogy a pótkerék alatt se felejtsék el... De semmi hát most erre mit mondjak? Ezt benéztétek. Vagy lúzerek? De még most is azt állitják, hogy csak eldugtam a  bünticsekket. És jót röhögnek rajtam. Valójában pedig én rajtuk, hogy ilyen könnyű őket beetetni.

3 napja jelentkeztem utoljára, ezalatt se történt túl sok minden, bőven belefér egy blogbejegyzésbe. Bár már most tudom, hogy hosszúra fog sikerülni. De talán tőlem ez nem olyan szokatlan. Szóval a hivatalos verzió szerint se erőm, se időm nem volt blogot irni. A félhivatalos verzió szerint mostmár nem hatan vagyunk a táborban, hanem mondjuk 156-an. És a gép azért sokszor foglalt, mert se a lengyeleknek, se a magyaroknak nem nagyon van saját laptopjuk. Meg azon kivül az előbb itt volt Dan (igen, a félkarú rabló, mert fél keze van - és most lehet mondani, hogy szemét vagyok -) és hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy pont akkor jelenjen meg, amikor leülnék blogot irni. Délelőtt is megcsinálta. Nem értem, hogy ha neki este csak annyi dolga van, hogy megvacsorázzon, miért nem tud akkor leülni a géphez, amikor nekem (és mindenki másnak) a konyhán kell dolgozni, még több mint egy órán át. Na de most szép szolidan elküldtem. Mondtam neki, hogy mindig akkor jön amikor épp csak leülök a géphez. Azt mondta, hogy jólvan akkor majd holnap. Hát én is valami ilyesmire gondoltam. Egyébként az elmúlt napokban a csajok is mindig itt voltak és azért is foglalt volt a gép. Hiába, a Forest Acresben még rosszabb a közös gép. Mondjuk én örültem neki, hogy itt voltak. Holnap day-offunk lesz, ennél fogva buli is, de Ők most valahogy nem maradtak itt. Talán azért, mert holnap itt zárva a konyha és ezúttal mindenki a Forest Acresbe fog menni kajálni. Szóval az eddigi takaritgatás után mondhatjuk, hogy most éles bevetés...

A legutóbb talán úgy irtam, hogy még nem biztos, hogy kitchen helper leszek. Hát most tudatom mindenkivel, hogy mostmár biztos. A stációk úgy voltak, hogy először örültem neki, merthát elköszönhettem Jacksontól. Aztán mikor már második napja csináltam, rájöttem, hogy nem akkora buli ez, ugyanis volt, hogy korábban kezdtem, mint a többiek és később végeztem. Vagy reggeli és ebéd között egyáltalán nem is mehettem el, mert végig meló volt. Aztán a harmadik stáció az, hogy megint örülök neki. Most utóbb azért, mert tegnap leültettek megbeszélésre Don-ék, és megbeszéltük az időbeosztást. Pontosabban ők elmondták én meg meghallgattam. De mivel számomra nem volt előnytelen az eredmény, igy nem is volt min vitatkozni. Ugyanis két jelentős engedményt kaptam: hivatalosan minden nap 9-től 19 óráig kell dolgoznom, a másik pedig plusz egy szabadnap. Vagyis nem kell mennem dolgozni se szerdán, se vasárnap. Az előbbi, a 9-es kezdés, kicsit érdekes dolog, hiszen addigra már lemegy a reggeli és nem tudom a többiknek hogy segitek ott. Ez talán kicsit túl sok engedmény. Pláne, hogy Adam, a másik úgymond kitchen helper reggel hétkor kezd. Ma ennek kapcsán meg is kérdeztem Don-t, hogy ez hogyan lehetséges, azt mondta, hogy az csak egy papir...Hát akkor jól van. Mindenesetre a 2 szabadnap az biztos. Szerintem kezdeni meg legtöbbször majd a többiekel fogok majd. De meglátjuk még. Azon a plusz szerdai szabadnapon, mivel holnaptól van kocsink, elmegyek egésznapos kirándulásokra. És Maine államot biztos, hogy bejárom. Igaz, hogy ekkor senki más nem lesz szabad csak én, még a lányok közül se. Igy hát valószinűleg egyedül megyek. De még mindig jobb egyedül, mint sehogy.

Ne haragudjatok, most lelépek. Hoztak sört. És hivnak a kastélyba. Ennek nem tudok ellenállni, úgyhogy majd később befejezem.

Aki ennek ellenére befejezné, annak nem szabad blogot irni...

Néhány órával és mégtöbb sörrel később..

Na szóval beerpongoztunk. Igazából annyi a lényege, hogy két csapat van és az asztal tulsó végén álló poharakba bele kell dobni egy pingponglabdát. Ha beletalálsz, akkor az ellenfél iszik. Meg amúgy is. Nem egy bonyolult játék, de ideig-óráig el lehet vele szórakozni. Most is két lengyel srác volt a nyerő (az a kettő aki nem tud angolul) nem tudom, hogy csinálták de mindenkit sorra vertek. Azért az egyiküket a legutolsó körben csak elvertem, ezután ment mindenki aludni. Nesze neked, Polish power! Én meg felkerekedtem, hogy befejezzem a blogot. Éjjel fél kettő elmúlt,és én még mindig gépezek. És ami még érdekes, hogy a fél főnökség fenn van. Előbb találkoztam itt a Field Office előtt Jeremy-vel (és Hunterrel), Moe-val és a nemtudomanevét csinos titkárcsajjal is. Lehet, hogy betegek. Vagy mondjuk zombik. ez utóbbi jelen körülmények között simán elképzelhető. Engem csak azért nem bántottak, mert a táborozó kiskölyökökre várnak és nem stafftagokra. A többit elővigyázatosságból nem irhatom le, sose lehet tudni, hogy Moe-nak vagy Neal-nek hol vannak kémeik.

Hogy aztán mit csinálok, mint kitchen helper? Hát sok mindent, pont ettől jó. A többiek kicikiznek, hogy reggelente csak azt várom, hogy a kávé elkészüljön. Miközben a többiek hajtanak, merthát pincérek. Azért az nem teljesen igaz, hogy lazsálnék, csak éppen amikor a népek reggeliznek, abban a 20-30 percben semmi teendő sincs, mármint a kávéfőzésen kivül. De ezenkivül krumplit csomagolok, zsemlét pakolok, fagyit merek, a lehető legtöbb különféle dolgot kiporciózom a következő kajáláshoz. Plusz amit még Betty, Don, Dave együttesen kitalálnak. Azért igy hárman már egész kreativak, nem kell aggódni. A kedvencem egyébként a krumpli csomagolás: két napon keresztül egy csomó krumplit be kellett csomagolni alufóliába vacsi előtt, hogy megsüthessék. Aztán vacsi után pontosan ugyanezeket a krumplikat kicsomagoltam az alufóliából és kidobtam a kukába, abba amelyiknek a disznóknak való kaját gyűjtjük. Nem kell aggódni, nem a tábornak vannak disznói, hanem az egyik karbantartónak. Pedig szép dolog lenne a táborozó gyerekeket az életre nevelni, mondjuk minden vasárnap disznóólat takarithatnának, mint én még régebben apámmal a nagymamámnál, Siójuton. Ja a másik kedvencem a kuka: nem tudom, hogy másnak ez feltűnt-e, de a kukák fedelére (ami levehető) rá van irva, hogy a nyitáshoz emelje fel, a záráshoz pedig tessék lenyomni. Végülis igaz, hátha még valaki beperelné őket, miután lefelé nyomva akarta leszedni a kuka tetejét. Meg aztán ki kellett mernem olyan 100 adag fagyit, aminek kb. a fele arra volt jó, hogy másnap kimossuk őket a tálkákból. Szóval hihetetlen szinten megy a pocsékolás. amit itt tálcástól boritunk a kukába naponta, abból még egy kisebb magyaroországi falu jól lakna.

Itt Sysco az Isten. Hát tény és való - bár a gondolat nem tőlem származik - de egy európai séf itt az első nap elsirná magát. Ugyanis gykorlatilag minden kaja a Syscotól érkezik, ha nem közvetve, akkor közvetlenül. Sőt minden más is, a villáktól a tányéokon át az italporokig minden, de minden. Hogy tojásrántotta kell reggelire? Semmi gond elő az 5 literes felvert tojásos üveget és hajrá...Egyedül a chips és a zöldségek érkeznek más beszálitótól. De a zóldségek is, nem tudom mennyire természetesek, de itt minden vöröshagyma akkora mint egy sárgadinnye, hogy  a sárgarépáról már ne is beszéljek. Fokhagyma? Ne szórakozz már, 1 gallonos üvegben poritva esetleg. Szóval önálló munka alig van. Ezek egyike a vasárnapi sztéksütés, meg  a sajtburger húspogácsája. Ezen kivül gyakorlatilag minden Sysco-kaja fagyasztva érkezik. A tejre pedig rá van irva, hogy !mesterséges növekedési hormont nem tartalmaz!" Végülis úgyis a természetes hormon a lényeg, attól lehet nőni... Egyébként a tej zsirtartalma 1 százalék, ezen kivül, csak 0%-os skim milk van. Ha megettél 3 sajtburgert, épp itt az ideje, hogy zsirmentes tejet igyál, nehogy elhizz.

Közben otthon is zajlanak a dolgok. Például Édesanyámat lovaggá ütötték. A vialicskai sóbánya lovagjává, mert sokat tett a lengyelekért. Hát ez biztos is. Mondjuk nem igazán értem, hogy a sóbánya meg a lovagok hogyan férnek össze, de azért jó. Ha régen voltak bányalovak, akkor minden bizonnyal bányalovagoknak is kellett lenniük, mert különben ki ült volna a sok bányalovon? Azért ezen az egy hetes iskolai kiránduláson Ő is jól elfáradt, de gondolom, azért nagyon sok élménnyel gazdagodott. Javaslom Drága Édesanyám, hogy a következő ilyen programot Angliába szervezd, és akkor hátha az angol királyné is lovaggá üt, mint Hopkins papát. Mert ismerjük a mondás: 1 lovag nem lovag 2 lovag fél lovag...és igy tovább.

Na azt hiszem mára befejeztem, majd egy kis idő múlva jelentkezek.

Update: Mostmár leirhatok mindent, mert befejeztem a küldetést. Annyi bizonyos, hogy jó nagy hülye vagyok. 3 db chipsért és 2 db banánért bementem a konyhába. Persze ez nem nagy szám, csak mindeközben a konyha zárva volt. Kvázi a bementem helyett használhatom a betörés szót is. Bár amúgy ha a konyha nyitva van ehetünk csipszet és banánt is. De nekem most kellett. Befele egy szórólap segitségével mentem, amivel kiakasztottam a tolóajtón lévő zárat. Éppen benn voltam, mikor az ebédlőben zajokat hallottam. Hát ezek voltak Jeremyék. Kicsit para volt. De aztán befejeztem a blogot, megvártam még lelépnek, ezután újra be a konyhába, és mert az ajtót a szórólapos módszerrel kivülről bezárni nem tudtam, igy bentről kellett kimásznom. Fel a mosogatópultra, onnan a polcra és át a falon, le a kinnt lévő asztalra. az eredmény néhány kék-zöld folt az alkaromon. Hogy megérte-e? Nem, egyáltalán nem. Egyetlen pozitivum egy jó adag adrenalinlöket. De akkor is hülye vagy. Nagyon.